Prologue - Homecoming

~Darcy~

   Senki nem kérdezte, hogy ez nekem jó-e így... Már pedig a válaszom az lett volna, hogy nem. Nem adom oda a bátyám, hogy aztán majd láthassam 6 hónaponta egyszer, néhány percre. Senki nem mondta, hogy ez így lesz. Persze örülök a sikerének, de annyira hiányzik. Liam nem volt persze mindig tökéletes báty, és meg voltak a magunk veszekedései, de most elment és nincs kit bosszantani, vagy nyaggatni. Fájt mikor a fiúkkal elindultak a legelső turnéjukra, de ugyanakkor büszke is voltam rá. Mindig kétes érzelmek fogtak el, ha Liamre gondoltam, szomorú voltam de örültem, hiányzott, de megtanultam feldolgozni. Ekkor már bekanyarodtam az utcánkba és rögtön megpillantottam a házunkat. Nem volt nehéz, ugyanis az összes villany égett. Szerettem itt lenni Wolverhampton olyan kis békés volt. November volt már, tehát korán sötétedett és az így is zord és esős angliai időjárás mellé, most a hideg és  fagy is csatlakozott. Kipirulva léptem be a házba, és ledobtam magamról mindent.
-Anya, Apa haza értem!-kiáltottam nagyot, majd beléptem a nappaliba.-Anya! Apa!-szóltam megint, de választ most sem kaptam. Ahogy tovább sétáltam, szobáról-szobára, a konyha felé tartva egy alakba ütköztem. Férfi volt, ezt kétség nélkül megtudtam állapítani. Ahogy felnéztem egy ismerős arcot láttam magam előtt.
-Szia Liam, nem láttad anyuékat?-kérdeztem, és már majdnem tovább indultam volna mikor leesett.-Úristen, Liam!-megfordultam és boldogan a nyakába ugrottam.
-Szia húgi! Amúgy válasza  kérdésedre, elmentek vásárolni.-mondta halkan nevetve miközben én megfojtottam.
-Oké. De te... itt...és...hogy? Azt hittem csak karácsonykor jössz haza. Anyuék tudják már? Miért jöttél haza? Meddig maradsz? Valami baj van? Liam, ugye nem fogsz megházasodni? Gyereked lesz? Vagy te jó ég! Honvágyad van? Ne ne is mondd, tudom az igazi okát, HIÁNYOZTAM?! Ugye?-hadartam kérdéseimet egyszerre, mire ő fölkapott és elhurcolt a nappaliba, hogy ledobjon a kanapéra.-Na de most komolyan... Hogy, hogy itt vagy?-néztem rá még mindig kipirult arccal.
-Ha abba hagytad volna a kérdezősködés, percekkel ezelőtt, már rég elmondtam volna.-mondta és mosolyogva lehuppant mellém.-Szóval igen tényleg úgy volt, hogy csak karácsonyra jövök haza, de megváltozott a terv és a manegment azt mondta pihenjük ki magunkat, így haza küldött minket 2 hónapra. Anyuék mg nem tudják, amikor haza értem még nem voltak itthon, de a hűtőre kiírták, hogy bevásárolnak. Nem nincs baj és azt hiszem nem fogok megházasodni és valószínűleg gyerekem sem lesz. És igen már mindeni nagyon hiányzott. Főleg az én őrült kishúgom. Szóval, ez nagyon is azt jelenti, hogy amíg anyuék haza nem érnek én vigyázok rád...
-Ja! most már értem miért hiányoztam. Nem volt kinek parancsolgatnod mi?-kérdeztem nevetgélve és bekapcsoltam a Tv-t.-Ma X-Faktor van, szóval azt nézzük.-pislogtam rá mosolyogva és láttam ahogy ő is nagy mosolyogva hátra dől a kanapén.

***

 -És ezen a héten az X-Faktorból távozik-kezdte a műsor vezető szokásos idegtépő mondókáját.-Ronan Call.-ahogy kimondta szemeimből megindultak a könnyek végig az arcomon. Nem akartam, hogy kiessen. Olyan jól énekelt. Liam szorosan átölelt mikor láttam, hogy elsírtam magam.

-Hé, ne sírj! Tudod, hogy úgy születnek a legjobb bandák vagy énekesek, hogy kiesnek. Ott van például Cher Lloyd, vagy ez a fiú banda. Tudod valami One Directionnek hívják magukat. Nézzed meg őket, mind milyen sokat letettek már az asztalra. Ez a fiú is egyszer ott fog állni, ahol most mi.Ne izgulj!-mondta, mire én egy kicsit elmosolyodtam. Tényleg, hogy milyen igaza van. Eléggé ironikus. bölcs eszme cseréneket a csengő szakította félbe.

-Biztos anyu és apu.-mondta Liam és elindulta az ajtó felé.

-Az jó mert, már nagyon éhes vagyok!-válaszoltam és kisírt szemekkel követtem őt, kissé szipogva. De az ajtóban apuék helyett, négy másik fiú állt.

-Ömm, srácok...?-mondta Liam és mindkettőnk arcán a meglepettség tükröződött.